HTML

FTCszurker

Aki tunya vagy túl jószívű, az a pályán nem él meg. (Albert Flórián)

BLiga 2012/13

Fradi elsó o. bajnoki gólok (1901- )

6463 (2011.11.29.)

GA

BLiga 16. forduló: Haladás szurker Nunik IWIW

2010.02.26. 12:31 GreenBP

Hála a nagy hátramozdítónak, volt, hogy alkalmam nyílt ágyban tovább alázni egy ellenséges szurker csajt, miután éppen klubja ellen nyertük meg az MK-döntőt, még ment a közvetítés, a kupát hordoztuk körbe a tábor előtt, amikor már szorgalmasan adagoltam a kegyelemdöféseket. Sőt, ha belegondolok, valósággal tenyerén hordoz a sors, mert egyszer azt a keserédes élményt is megkaptam, miképpen kell dugással bosszút állni egy szurker sunán, miután a csapata, néhány órával korábban, 1000 évente előforduló gólkülönbséggel vágott haza minket a picsába. Gondoltam, a szombathelyi kapcsolatokkal kevésbé rendelkező kollégáknak összeállítok egy kis étlapot az első fordulóra, - a zárt kapu miatt úgyis csak a tévé marad. Honnan is akasszunk le holnapra egy Hali szurker puncit?  Hát az iwiw-ről…

  

1. 20-as közepe, lábszex kedvelőknek, ha a bocis papucsnak is lehet adni.

„Párommal kirándulunk, moziba és Haladás meccsre járunk.”

2. 20-as eleje, bohókás fiatalság, csíkos bikini, vaku, „szomorkás tekintet, szájtörléssel” rajongóknak.

„Hogy mi a szurkolás, a labdarúgás, de addig is EGY CSAPAT VAN CSAK A HALADÁS”

http://images.iwiw.net/0204/user/01/09/29/71/4/user_10929714_1249463768325_box

 3. MILF-be hajló, kamerázó, az ezzel kapcsolatban (érthetetlenül) óvatosaknak tömény garantált.

„Kedvelem a focit (HAJRÁ HALI!, HAJRÁ SÖRDÖGÖK!)”

4. 20-as eleje, ő a legfaszább haver is, aki kihozza a sört. Átnevelni, feleségül venni!

„foci,zene, csocsó, barátok, őőő...zene, csocsó, koncertek, foci...(Chelsea 10, Haladás 14 éve:P) amerikai focit és salakmotort nézek, néha pókerezek,dartsozok”

5. 30-as eleje, inkább az angol foci, különösen MU és NU gyűlölőknek javasolt!

„Szeretem a focit. ANGOL(MANCHESTER,NEWCASTLE),HALADÁS!!!”

6. Forradalmároknak, domina játékok kedvelőinek, az erőszakosabb szex híveinek.

"Nem számít honnan jöttél, csak az számít ,hogy merre mész és a zászló mit magasba tart
egy ökölbe szorított kéz......"

7. 20-as eleje, hát…J Én eddig egy Hali szurker csajt ismertem, pont így nézett ki.

„Alszom, próbálok pihenni, na és persze a tánc....Na és persze a hali meccseken szurkolok.”

8. 20-as első fele, anális témák, az italt meg lehet rendelni előre. Parfümszeretőknek.

„Na és persze Diszkópatkányok... Avagy te fogtad meg a seggem? Ja, a Jim Beam-et light colával iszom.”

9. 20-as eleje, vaskosabb, a Nagy Dudák magazin olvasóinak. Főleg annak, aki Dubajba megy meccs után.

„Szeretnék egyszer eljutni DUBAIBA!! Elviszel???”

10. 20-as eleje, vékonyabb, narancssárga fal kedvelőknek.

„barátok,msn,mászkera,ja meg ugye meccs...”

11. Szigorúan 16 felett, de éppen csak méreten belüli, elsősorban ifjabb sporttársaknak..

„BULI,net,alvás,kaja,édesség 1000-rel,BICIKLIZÉS100000-REL, NA MEG A HALIIII”

 

 

 

2 komment

Címkék: iwiw puncik haladás szurker bohócliga

A bejegyzés trackback címe:

https://ftcsz.blog.hu/api/trackback/id/tr281792028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rexter 2010.02.26. 17:24:03

ki a faszom hasznal ma meg wiwt. uristen.

Dr. Kward 2010.02.26. 20:14:06

hát ezek a halis punik eléggé egyértelműen használnak
süti beállítások módosítása