Nőne be az orra luka a válságnak, hogy a péló üsse ki a szemét, milyen idő ez már, a drukker csak nézi, a fejére rogy-e az ég, hát még a Fradira sincsen idő?! Pedig, ha vasárnap reggel még mindig veretlenek leszünk, mindegy, akármilyen undorító ikszel is, már annyira rossz tavaszunk nem is nagyon lehet. Jó, legjobb lenne egy ötöst vágni a tésztásnak, de azért 23 forduló után egy bajnoki tabella már csak elmond valamit, 22 pont mínusz azért nem semmi, ennyit még Bede spori se tud elfújni, - ők elsők, mi meg éppen csak rajta vagyunk a térképen. Szombaton az egyik legnagyobb múltú magyar városba látogatunk, ahol egyes források szerint már az időszámításunk előtti ötödik században is recsegett a szotyi, pattogott a labda, ám  hivatalosan csak 972-ben kapott licencet egy Géza nevű klubtulajdonos, aki lápos, mocsaras területen, kiemelkedő kis szigetekre jegyezte be az új klub székhelyét. A csapat fejlődése ezután a XVI. századig töretlen volt, ekkor azonban török szurkolók jelentek meg és 155 évig kizárólag Galata, meg Fener nótákat lehetett hallani. A török szurkolói attakok elől a helyi szurkolói csoportok jórészt elmenekültek, a klubélet a városban szinte teljesen megszűnt. Jobb szezonokra egészen a XVIII. századig kellett várni, ekkor a magyar játékosokhoz és a már meglévő szerb légiósokhoz németek és morvák (csehek) csatlakoztak, ez ismét növekedési pályára állította a csapatot. A II. világháború után nagyon durva iparosítás jött, özönlöttek a tőkeerős szponzorok: alumínium-hengermű és motorgyár indult, megkezdte működését az Ikarus autóbuszgyár és a (csapatról elnevezett) Videoton rádió- és televíziógyár. A töretlen fejlődés bizonyítéka, hogy egy 2001-ben felfedezett kisbolygót Székesfehérvárról neveztek el, és az sem lehet véletlen, hogy éppen ezt a vidéket választotta szülőhelyéül korunk legcsodálatosabb politikusa, klubtulajdonosa, középpályása, na meg szurkere is. Rajta már nem is múlik, hogy a város nagyhírű fia és ugyancsak nagyhírű csapata egyazon évben ünnepelhessen bajnoki címet.