Nem sikerülnek jól mostanában az ünnepeink, a 100 éves ünnepi meccs hangulatától még most is zokogó roham tör rám, tegnap meg Lipcsei rekordját sikerült olyan színvonalon köszönteni, hogy alig bírjuk letagadni. Lipcseinek nem sok köze van hozzá, de ettől még tény: pályafutásának második fele a Ferencváros történetének legzüllöttebb időszakára esett. Ha valaki, akkor a Kapitány pontosan tudja, hogy tegnap miért is ünnepelték alig 2-3 ezren, amikor a Fradiért, de magáért Lipcseiért is, százezrek rajonganak még ma is. De nyertünk legalább. Ha ez is volt a legkevesebb, ennyit sikerült legalább teljesíteni, valamint az ünnep alkalmából pluszba fordítottuk a gólarányunkat. Jah, ez is sikerült az utolsó fordulóra, - ha Kispesten nem kapunk ki, legalább emiatt nem ég majd a bőr a pofánkon egy egész nyáron át. Erőtlenek és hangulattalanok voltunk a Pápa ellen is, most is végig kellett néznünk, hogy ellenfelünk játékosai, ha csapatként nem is jobbak, de láthatóan technikásabbak, pontosabbak és gyorsabbak, mint mi. De aki hajlandó hinni abban, hogy az életben soha sem történnek véletlenül a dolgok, mindig mindennek jelentése van, az a második gólunk után már nem aggódik nagyon. A vén Lipcsei el, de az ifjú Gárdos jő - Fradi nincs, de Fradi volt és Fradi lesz!
Én így láttam (1-es (Senki)-től, 10-es (Gera)-ig)
Megyeri 6 – Balog 5, Csizmadia 6, Tutority 6, Stockley 5 – Adnan 5, Lipcsei 6, Schembri 5, Abdi 6 – Ferenczi 5, Elding 5
Csere: Wolfe 5, Gárdos 6, Shaw -
